Módosulnak a helyi adók és illetékek
Tavalyi utolsó, december 12-én megtartott ülésén városunk képviselő-testülete több olyan rendeletet fogadott el, amelyek idén kihatással lesznek a háztartások, az intézmények és a vállalkozások gazdálkodására. A helyi adók és illetékek módosítását az ún. konszolidációs csomag bevezetése, az infláció, valamint az energia, az élelmiszerek, illetve egyéb árucikkek és szolgáltatások árának növekedése indokolta. Az alábbiakban az ide vonatkozó önkormányzati rendeleteket ismertetjük.
Változások a hulladékkezelési illetékek terén
A 6/2024-es számú önkormányzati rendelet a hulladékelszállítási díjakat szabályozza városunk területén, amely január 1-étől napi 0,1088-ról 0,1523 euróra növekedett. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi évi közel 40 euró helyett 55,60 eurót fog kelleni fizetni személyenként Somorja lakosainak. A rendelet értelmében januártól magasabb szemétdíjat fizetnek a jogi személyek is. A saját kukával rendelkező vállalkozók esetében az elszállítási díj 0,0255-ről 0,0357 euróra emelkedik literenként, akik pedig bérlik a kukákat, a korábbi 0,0282 helyett 0,0395 eurót fizetnek. Az építkezési törmelék elhelyezésének díja 0,0513-ról 0,0718 euróra emelkedik kilogrammonként.
A hulladékdíjak emelése kapcsán ide kívánkozik, hogy az teljes mértékben a hulladékkezelő vállalat által bejelentett áremelkedésekhez igazodik.
Módosulnak a helyi adók
A helyi adókat és illetékeket szabályozza a 7/2024-es számú rendelettervezet, amelynek értelmében ez év januárjától az ingatlanadó évi 0,5 euróról 0,85 euróra emelkedik négyzetméterenként, míg az üzleti tevékenységre használt helyiségek után fizetendő adó 3,6 euróról 4 euróra emelkedik. A földterületekre vonatkozó több adókulcs is módosul, például az építési telkek után 1,1 százalékról két százalékra. A lakóépületek és a melléképületek után fizetendő adó 0,5 euróról 0,65 euróra emelkedik, míg az ipari és egyéb, üzleti tevékenységre használt épületekre vonatkozó adókulcs négyzetméterenként 3,6 euróról 4 euróra emelkedik. A többszintes épületek után fizetendő pótdíj az első szinten kívül minden további emelet után 0,11 euróról 0,15 euróra emelkedik. A szállásadással foglalkozók személyenként és éjszakánként a korábbi 1,50 euró helyett 2 eurót fizetnek januártól.
Szociális ellátás
A testület által elfogadott, 5/2024-es számú önkormányzati rendelet az Ambrózia Idősotthon nyújtotta szolgáltatások árait szabályozza, a növekvő energia- és élelmiszerárak, valamint az egészségügyi dolgozók béremelésének függvényében. Ennek értelmében a II-IV. rászorultsági fokozatba sorolt ügyfelek az eddigi napi 2,20 helyett 3,20 eurót, az V. rászorultsági fokozatba tartozók napi 2,90 helyett 4,50 eurót, míg a VI. fokozatba tartozók az eddigi napi 4,50 helyett 5,50 eurót fizetnek majd az ellátásért. A lakhatási díj a korábbi napi 13-ról 14 euróra emelkedik. A racio besorolású étkezés díja napi 5-ről 5,70 euróra, míg a diabetikus étkezés díja 5,70-ről 6,50-re emelkedik. Új kategóriát is bevezetnek, mégpedig a laktózmentes étrendet, amely további napi 0,30 euróba kerül.
Az említett rendeletek teljes terjedelmükben ide kattintva érhetők el.