Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Pénteken: Omega-koncert a Pomléban!

2019. máj. 15

A Pomlé parkerdőbeli szabadtéri színpadon ad koncertet pénteken, 2019. május 17-én a legendás Omega együttes. A koncerttel kapcsolatban Kóbor János énekes tartott sajtótájékoztatót a Városi Művelődési Központban április derekán. Mint elmondta: Somorján a magyarországi sportcsarnok-turnén is bemutatott műsort, a Tűzvihart adják elő, a Pomléba teljes látványtechnikával érkeznek.
„Egy progresszívebb, lendületesebb műsorról van szó, de természetesen azok a számok is repertoárra kerülnek, amelyeket a közönségünk úgymond elvár tőlünk. Úgy érzem, hogy a nyolc, sportcsarnokbeli koncert jól összerázta a csapatot, idén ez lesz a második szabadtéri fellépésünk. Fergeteges bulit csapunk, hiszen a somorjai koncert napján fogom ünnepelni a születésnapomat” – mondta Kóbor.
Az Omega-koncert fölött városunk polgármestere, Orosz Csaba vállalt védnökséget, aki úgy fogalmazott: megtisztelő, hogy városunkban ellátogat a magyar rock eme ikonikus, nemzetközileg elismert képviselője.

A koncertre jegyek elővételben a következő helyszíneken kaphatók:
a somorjai VMK jegyirodája,
a Molnár Könyv hálózata – Somorja, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye
az elóKONCERT műsoriroda, Dunaszerdahely, Kukučín u. 459, I. emelet
Focus Music Shop, Dunaszerdahely, Vámbéry tér
a Csaplár Benedek VMK szervezési osztálya, Dunaszerdahely, II. Emelet
Pozsonyban: Papp Tímea, tel.: 0908 173 150
a Ticketportal.sk hálózata.

Megszakítás