Újabb STK-nevelés mutatkozott be a legfelső osztályban
Martin Jenčus lett a somorjai labdarúgás következő neveltje, aki pályára lépett a legmagasabb osztályban.
Martin Jenčuš Pozsonyban született, de Somorján nőtt fel, ahol focizni kezdett. Nyolcévesen a pozsonyi Interhez, majd a Slovanhoz került, egy éve pedig a Dunaszerdahely játékosa lett. Az U16-os csapattal bajnoki címet szerzett. Nemrég debütált a DAC felnőtt csapatában. A Nagymihály elleni mérkőzésen 45 percet játszott (0:1). „Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki ezt lehetővé tette számomra. Nagy dolog ez nekem, örülök neki. Ez a következő lépés a pályafutásomban, ez egy valóra vált álom. Stabil játékos szeretnék lenni a felnőtteknél, aztán meglátjuk, hogy merre tovább. Sajnálom, hogy a bemutatkozás eredményileg nem sikerült, én magam is még többet ki tudok adni magamból” – mondta honlapunknak a tizenhat éves Martin Jenčuš.