Ürge Lajos: beleszülettem a tűzoltóságba

Negyvenévnyi, a profi tűzoltóság kötelékében töltött szolgálat után nyugdíjba vonul Ürge Lajos, a Somorjai Önkéntes Tűzoltótestület parancsnoka. Gazdag életpálya áll mögötte, és – mint fogalmazott – azok közé a boldog emberek közé tartozik, akiknek a munkájuk egyben a hobbijuk is. A hivatásos testülettől ugyan megválik, de nem fog ölbe tett kézzel ülni.

Kitől örökölte a tűzoltóság iránti vonzalmat?

Már a nagyapám is Somorján volt önkéntes tűzoltó, és az édesapám is hivatásos tűzoltó akart lenni, de ezt – családi okok miatt – csak rövid ideig csinálhatta. Viszont önkéntes tűzoltóként dolgozott hosszú évtizedekig, ezért a bátyám és én is erre az útra léptünk. És közrejátszott az is, hogy tűzoltócsaládba nősültem, a feleségem édesapja is önkéntes tűzoltó volt.

Ezek szerint a pályaválasztás nem is volt kérdés?
Egy percig sem, bár édesanyám ennek nem örült, mert igen vékonydongájú gyerek voltam. Lebeszélni viszont nem tudott. Az alapiskola elvégzése után Zsolnára mentem autószerelést tanulni, abban az iskolában tűzoltóautó-szerelést oktattak, emellett tűzoltókiképzést is kaptunk. Az elvégzése után, 1980. július elején beléptem a dunaszerdahelyi tűzoltósághoz. 1984-ben, amikor Somorján megüresedett egy hely, ide jöttem dolgozni. Gépészként kezdtem, majd rajparancsnoki beosztásban dolgoztam, hatfős csapatot irányítottam.

Kiből lesz jó tűzoltó? Ehhez a munkához jó fizikai állóképesség és erős idegek is kellenek…
Minden kisfiú tűzoltó akar lenni, esetleg kamionos vagy kukás. Én úgymond a tűzoltóságba születtem bele, mi más akartam volna lenni? Ami az állóképességet illeti, bizony bírni kell a lelki terhelést is, mert sokszor kerülünk nehéz helyzetbe, fel kell tudnunk dolgozni a megrázó dolgokat is. Nem utolsósorban sok lemondással is jár ez a hivatás, hiszen amikor 24 órás, vagy ünnepnapi ügyeletben van az ember, a család, a magánélet bizony háttérbe szorul. Csak egy példa: édesanyám hatvanadik születésnapját ünnepeltük, de jött a riasztás, és Hegyhátra kellett mennem erdőtüzet oltani. Az egész bevetés négy-öt napig tartott. Ebből is kitűnik: a tűzoltó állandó készenlétben van, és ehhez kell igazítania a magánéletét is.

Hogy fért bele még az önkéntes tűzoltóság is?
Ez szinte természetes volt. Gyerekkoromban apám gyakran beültetett maga mellé az autóba, és mentünk a tűzoltószertárba. Versenyekre jártunk, nagyon szerettem. 18 éves korom után már bevetési tűzoltóként dolgozhattam, és én lettem a testület főgépésze, évekig tartottam karban a jármű- és gépparkot. 2003 óta vagyok a testület parancsnoka.

Somorján komoly közösségformáló ereje van a tűzoltóságnak.
Igen. Ez a város legrégebben működő szervezete, mindig száz fölött volt a tagok létszáma. Ifjúsági csapatot, tűzoltózenekart, bevetési egységet, korábban énekkart, színjátszócsoportot, hagyományőrző csoportot működtettünk, a Mikulásjárást a mai napig mi szervezzük, a dőrejárást pedig a tejfalusi testület. Büszkén mondhatom, hogy a somorjai testület mindig magasan kiemelkedett a többi közül, amit a vezetőségnek és a város támogatásának is köszönhetünk.

Milyen célokkal vágott neki annak idején a parancsnoki munkának?
Gépész vagyok, vagyis elsősorban a felszerelés modernizálására fókuszáltam. Ennek persze meg kellett teremteni az anyagi hátterét is, hiszen a bevetési védőöltözet, a sisak mind sok-sok pénzbe került. Összefogtunk, dolgoztunk, gyűjtöttük az adófelajánlásokat, s a korábbi polgármester, Domsitz Károly, amennyire lehetett, megemelte a költségvetésünket is. Pályázatokat is beadtunk, például a szertár felújítására; a munkát már az elődöm, Farkas Imre elkezdte, s mostanra újult meg teljesen, emeletet is építettünk rá. Pályázati pénzből építettük meg az új garázsokat is, korszerűsítettük a felszerelésünket, és még sorolhatnám.

Közben több kezdeményezésüknek messze földön híre ment – gondolok itt például a történelmi tűzoltó-technikai kiállításra vagy a tűzoltó-szökőkútra.
Igen, ezeknek nagyon jó visszhangjuk lett nemzetközi szinten is. Ami az Így oltották a tüzet elődeink kiállítást illeti, tavaly a járvány miatt sajnos elmaradt, az lett volna az ötödik évad. Az oldřichovi tűzoltótestület szökőkútját pedig Szlovákiában eddig egyedül Somorján mutatták be. Hatalmas érdeklődés kísérte.

2023-ban lesz 150 éves a testület. Vannak már terveik, hogyan ünneplik meg?

Persze, de sok minden függ attól, mit tudunk kifinanszírozni, mennyit tud segíteni az önkormányzat. Van egy olyan tervünk, hogy az évfordulót összekapcsoljuk a történelmi tűzoltó technikai kiállítással, s egy terjedelmesebb kiadványt is megjelentetünk, de mindez nem kis kiadással és szervezéssel jár.

Vagyis továbbra is van mit szervezni, nem tétlenkedik…
A feleségem szerint azzal, hogy nyugdíjba mentem, csak annyi változott, hogy minden nap otthon alszom – korábban ez nem volt annyira szokványos. Sok munkát elvégeztünk ez alatt a 17 év alatt az önkéntes tűzoltótestületben, de sok mindent be kell még fejezni. Például rengeteg a papírmunka, az udvar fölújítása sincs még befejezve, s a géppark, az épület körül is sok még a tennivaló. Ezek mellett természetesen szeretnék a családra, a három unokámra összpontosítani.

Valamelyikükbe sikerült beleoltani a tűzoltóság iránti szenvedélyt?
Az ötéves unokámba. Győrben lakik, de amikor itt van Somorján, mindig nagyon szívesen jön velem a szertárba. Már tűzoltó-egyenruhája is van.

Megjelent a Somorja és Vidéke 2021. márciusi kiadásában.