Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Lelkünkben a zene – vasárnap elődöntő!

2017. ápr. 06

Ötödik évfolyamához érkezett a „Lelkünkben a zene – Hudba v duši“ elnevezésű, az OZ Pierdo polgári Társulás által énekesek számára meghirdetett tehetségkutató verseny, amelynek elődöntője zajlik április 9-én, azaz vasárnap, 13.00-tól a Sup-Sup Music Clubban.

Rigó Sándor, a club tulajdonosa és vezetője elmondta: az idei megmérettetést huszonhatan vállalták, végül különböző okokból húszan álltak színpadra.

„Gyakorlatilag az ország teljes területéről vannak versenyzőink, Pozsonytól a kelet-szlovákiai Eperjesig – mondta. – Kategóriákat idén sem állítottunk fel, tehát nyitottak vagyunk minden műfaj iránt. A versenyzőknek öt dallal kellett készülniük, ezeket kell zenei alapra elénekelniük. A válogató április másodikán zajlott, a zsűri döntése alapján tizenegy versenyző jutott be az elődöntőbe, a zsűri döntése alapján hozzájuk csatlakozik még a kassai résztvevő, aki korábban színészválogató miatt maradt távol. A hétvégi elődöntőből nyolcan jutnak be az április huszonharmadikán zajló döntőbe.”

A verseny színvonalát rangos zsűri garantálja, amelynek tagjai Mária Bundová, Marta Galbáčová, Erika Forgách, Erich Boboš Procházka és Peter Cmorík; az est házigazdája Inka Galbáčová és Kovács Koppány. A résztvevők – amellett, hogy megfizethetetlen tapasztalatokat szerezhetnek, illetve profi előadóművészek véleményével szembesülhetnek –, értékes díjakért szállhatnak ringbe, amelyet jelen esetben a zenei klub színpada képvisel. Az első helyezett 500 €-val távozhat a Sup-Supból, de kétszemélyes prágai wellness-üdülés, stúdióidő, illetve vásárlási utalványok is szerepelnek a nyeremények közt. A rendezvény támogatói sorában városunk önkormányzata is szerepel, az énekverseny fővédnöke Bárdos Gábor polgármester.

Míg a tehetségkutató első három évfolyama során zenekarok is megcsillanthatták tudásukat, az utóbbi két évben csak szólóénekesek jelentkezhettek. Rigó Sándor elárulta: 2018-ban ismét várják majd a zenekarok jelentkezését.

Megszakítás