Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Farkas Vince: a magyar válogatottal készül, oroszlánkölyköket is szelídített

2017. ápr. 06

Változás a somorjai olimpionik Farkas Vince pályafutásában: már nem a trencsényi csapattal készül, hanem a magyar válogatottal. ,,Továbbra is a Dukla tagja vagyok, a főedzőm Slavomír Kňazovický lett. Természetesen, továbbra is szlovák válogatott színeiben fogok versenyezni,“ mondta Farkas Vince.

Vince, miért váltottál?

– A váltás a februári Sevilla-i edzőtábor után történt meg. A régi, trencsényi ifj. Ľubomír Haraga vezette csoportban nem éreztem magam jól. Nem voltak jók az emberi kapcsolatok. Úgy éreztem, váltanom kell. Hosszú ideje nagyon jó a kapcsolatom a magyar kenusokkal, így csatlakoztam hozzájuk.

Együtt készültetek Dél Afrikában, ahol több mint három hétig voltuk edzőtáborba.

– A magyar versenyzőkön kívül, akik között világbajnokok és olimpiai érmesek voltak, csatlakozott hozzánk például a dél-afrikai Bridgitte Hartley, aki bronzot szerzett a londoni olimpián.

Ki vezette az edzéseket?

– Ludasi Róbert, aki nagyon sikeres edző. Többek között a tragikusan elhunyt többszörös világbajnok és olimpiai győztes Kolonics György mester is volt.

Milyen volt a felkészülés?

– Más, mint eddig volt. Nagy intenzitással napi kétszer edzettünk. Hetente kétszer időre futottunk. Az edzőnek mindig konkrét elképzelései voltak. Gyakran használtuk a konditermet is.

Mit csináltál a szabadidőben?

– Főleg pihentem, hogy felkészüljek a következő edzésre. Természetesen, azért voltunk rövid kirándulásokon. Ellátogattunk Pretoriában Nelson Mandela szobrához, és voltunk egy oroszlánparkban is.

Hogyan tovább?

– Csepelre utazom, ahol folytatom a felkészülést az első válogatóig, amely májusban lesz.

7ea49c0c4445559c4b8404bdc92d6fe1.jpeg; charset=binary 86c2901879cb1eceb6e9be7cbc567977.jpeg; charset=binary 574a93cc5427db7f50237c6542b0212b.jpeg; charset=binary 17362497_1503441703000067_5624266950858201387_n 17626627_1513186858692218_4998838698230071043_n

Megszakítás