Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

A helyi adók és illetékek emelésére kényszerül az önkormányzat

2019. nov. 29

A jó irányú költségvetési politikának köszönhetően Somorja önkormányzata eddig folyamatosan sikeresen biztosította a város zavartalan működésének anyagi hátterét. Ennek tudható be, hogy megannyi önkormányzattal ellentétben városunk vezetése az utóbbi időben nem kényszerült jelentősebb hitel felvételére vagy a helyi adók és illetékek emelésére. Új helyzetet teremtenek e téren azok a jogszabályok, amelyek az önkormányzatok számára előírják például az önkormányzati alkalmazottak bérének vagy a hulladékelhelyezési díjaknak az emelését. Közhelynek tűnhet, ám továbbra is igaz, hogy az állam nagylelkűen az önkormányzatokra „bízza”, miből gazdálkodják ki mindezt.
A jövő év elejétől hatályos jogszabályokra vagy azok módosításaira reagálva határozott Somorja önkormányzata a helyi adók- és illetékek emeléséről, szigorúan szem előtt tartva az egyenlő teherviselés elvét. A tervezett, 30 %-os adó- és illetékemelés így a lakosság és a város területén tevékenykedő vállalkozók mindegyikét arányos mértékben érinti, és kiterjed a helyi adók és illetékek minden típusára. Az önkormányzat szakemberei a tervezet kidolgozása során figyelembe vették azt, hogy a 2020-at követő években újabb olyan, állami szintű intézkedések várhatók, amelyek további terheket rónak majd a városokra és falvakra – ezért is határozták meg 30 %-ban az adó-és illetékemelés mértékét. Ez ugyanis szavatolja, hogy az önkormányzat az elkövetkező két-három évben ne kényszerüljön ismét hasonló intézkedéseket foganatosítani. Jelenleg nincs olyan önkormányzat az országban, amelyik ne kényszerülne megtenni ezt a lépést. Nagyvárosok esetében – tekintettel az önkormányzati intézmények nagyobb számára – a helyi adók és illetékek tervezett növelésének mértéke eléri akár a 100 %-ot, míg a Somorjához hasonló nagyságú városok esetében az ország keleti részében az átlagban 20, nyugati részében pedig a mintegy 70 %-ot.

Lássuk néhány példán, mit eredményez városunk esetében a jelenlegi állapothoz képest az egyes adó- és illeték-típusok emelése:

adó- és illetéktípus jelenlegi állapot adó- és illetékteher 2020-ban
60 m2 alapterületű lakás 15,60 € 20,28 €
120 m2 alapterületű családi ház 5 áras udvarral 39,81 € 51,76 €
1 ha szántóföld Somorja kataszterében 61,46 € 79,90 €
3 áras kiskert 20 m2 alapterületű hétvégi házzal 24,17 € 31,42 €
hulladékdíj 22,69 €/személy/ év 29,42 €/személy/ év

Somorja 2019-ben az ügyintézés hatékonyságának és az önkormányzati szolgáltatások minőségének javítása érdekében a következő olyan intézkedéseket hozta, amelyek összhangban vannak a városvezetés célkitűzéseivel és a jogszabályokban foglaltakkal:
– sor került a városi alkalmazottak bérének 10 %-os emelésére,
– folyamatban van az ún. üdülési csekkek bevezetésére,
– a GDPR-nak történő megfelelés és a cyber-védelem növelése érdekében bővül az elektronikus ügyintézési rendszer,
– a kétnyelvű önkormányzati anyagok minőségének javítása érdekében a város betársult egy fordítói csoportosulásba,
– sor került a köztéri kamerarendszer bővítésére és a tűzoltóság felszerelésének korszerűsítésére.

Mindezen intézkedéseknek 2020-ban is meg kell teremteni az anyagi hátterét, ugyanakkor az önkormányzat és a helyi közösség érdeke, hogy 2020 utolsó negyedévében megfelelő szinten kezdje meg működését az Ambrózia Idősotthon új pavilonja, ami újabb kiadásokkal jár.
A kormány által elfogadott rendelkezések – mint a béremelés, a munkáltatói bónuszok vagy a minimálbér módosítása –, illetve a közüzemi díjak bejelentett növekedése folyományaképp 2020-ban a következő területeken növekednek az önkormányzatok kiadásai:
– bérköltségek,
– közüzemi díjak,
– épületek karbantartása,
– közhasznú és szociális szolgáltatások,
– a kommunális hulladék elhelyezése.

Somorja vezetése tisztában van azzal, hogy az intézkedés érzékenyen érinti lakosainkat, ezért meghozatalakor igyekezett szem előtt tartani, hogy a helyi adó- és illeték-emelés szintje az országos átlag alatt maradjon. Bízva megértésükben, illetve abban, hogy a városi szolgáltatások anyagi hátterének biztosítása a helyi közösség érdekeit szolgálja, a városi hivatal adó- és illetékkezelési osztálya ügyfélfogadási időben továbbra is lakosaink rendelkezésére áll bármilyen, a témába vágó kérdés megválaszolása tekintetében.
Valamennyi, a helyi adókra és illetékekre vonatkozó információt folyamatosan közzéteszünk Somorja hivatalos honlapján.

Megszakítás