Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

A somorjai gimisek sikere Budapesten

2017. dec. 19

A Nemzeti Választási Iroda és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2017 szeptemberében „Demokrácia 1×1” néven hirdette meg vetélkedőjét a Kárpát-medencei középiskolás diákok számára. A három fordulóból álló verseny témakörei között szerepelt a demokrácia, az emberi jogok, az állampolgárság, a választási rendszer és az Európai Unió. A vetélkedőre SAMARIA fantázianév alatt a somorjai Madách Imre Gimnázium is benevezett. A Molnár Viktória, Vitálos Zsóka, Gál Zoltán és Somogyi István összetételű csapat Óváry Péter irányításával sikeresen vette az akadályokat. Az Érsekújvárban megrendezett felvidéki fordulót megnyerve kijutottak a budapesti döntőbe. Az Országházban megtartott utolsó fordulóban a legjobb 11 csapat vett részt. A somorjai gimnázium csapata az előkelő 5. helyen végzett; az értékes tárgyi nyereményeken kívül így lehetőséget kaptak arra, hogy felkészítő tanárukkal 2018 tavaszán Brüsszelbe utazzanak.

Megszakítás