Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

A vandalizmus nem ismer határokat – facsemetéket törtek ki Tejfalun

2018. márc. 26

Tavaly áprilisban adtunk hírt arról, hogy mintegy 90, zömében hárs, szomorúfűz, platán, berkenye, gyertyán, vadgesztenye és nyár kiültetésével Tejfalun az utóbbi évek legnagyobb zöld beruházása valósult meg. Az odafigyelésnek és a szakszerű gondoskodásnak köszönhetően a városrész központjában a facsemeték fejlődésnek is indultak, ám a múlt hét végén két hárs vandalizmus áldozatául esett – a tő fölött néhány centiméterrel letörték, letiporták őket. Az anyagi kár több száz euróra tehető, mivel egy-egy facsemete esetében a kiültetésük munkadíját is be kell számítani. Az eszmei kár ennél is nagyobb, mivel fát a jövő nemzedékek számára ültetünk.
Hasonló eset történt alig egy hónappal ezelőtt, amikor a bucsuházi régi temetőhöz vezető út mentén kiültetett 35 hárscsemetéből kilencet gyökerestől kiemeltek a földből, s eltulajdonítottak. Mivel az anyagi kár meghaladta a 266 €-s határt, amelyen belül a cselekmény még kihágásnak minősül, az önkormányzat vagyon elleni bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ügyben.
Kérjük lakosainkat, hogy ha közös tulajdonunk ellen irányuló rongálást vagy egyéb szabálysértést észlelnek, értesítsék a városi vagy az állami rendőrséget.

Megszakítás