Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

A városi rendőrség krónikájából

2018. márc. 14

Február utolsó napján Tejfaluba riasztották a Somorjai Városi Rendőrség munkatársait, ahol a bejelentés szerint a vágóhídról a kanális felé vezető úton egy amerikai pitbullterrier feküdt. A kiérkező városi rendőrök a kutyát befogták, majd a karanténállomáson helyezték el. Kóbor kutya miatt kellett kiszállniuk március 6-án, röviddel este 20:00 óra után is, ez alkalommal a Kovács utcába, ahol azonban se a kutyát, se a bejelentést tevő személyt nem találták.

Március 1-én, 19:30-kor a DM drogéria somorjai üzletéhez szálltak ki a városi rendőrség munkatársai, ahonnét bejelentés érkezett, hogy ismeretlen tettes árucikkeket tulajdonított el, majd elmenekült a helyszínről. A tettest nem sikerült kézre keríteni, az üggyel az állami rendőrség foglalkozik.

Március 3-án, éjjeli 2:20-kor a Magic Caféból érkezett hívás a városi rendőrség diszpécseréhez, hogy a vendégek egyike sértegeti a személyzetet. A városi rendőrök a helyszínen felszólították az illetőt, hogy tartózkodjon a vulgáris megnyilvánulásoktól, aminek az eleget is tett.

A városi köztemető látogatóit zaklató hajléktalanok miatt riasztották március 8-án, 10:05-kor a városi rendőröket, akik a szóban forgó személyeket kitiltották a sírkert területéről.

Egy nappal később, március 9-én, 1:50-kor egy, a Piton éjjeli bár előtt részegen kisdolgát végző személlyel szemben kellett eljárniuk a városi rendőröknek. Mivel a helyszínen igazoltatott illető tettével megsértette a 372/1990 számú jogszabály 47 § 1 bekezdése c) pontjában foglaltakat, helyszíni bírságot róttak ki rá.
Ugyanaz nap éjjelén, 23:05-kor a gazdasori Szolgáltatások Házában működő Franco kávézóhoz is kiszállt a városi rendőrség, ugyanis egy bejelentés szerint csendháborítás esete forgott fenn. A városi rendőrök felszólítására a kávézó felelős munkatársa lehalkította a zenét. 4:07-kor hasonlóképpen kellett eljárniuk a Piton bárban is, ahol egy bejelentés szerint szintén túl hangos zene szólt, annak ellenére is, hogy a bár hivatalosan csak 4:00-ig tarthat nyitva. A városi rendőrség munkatársai felszólították a személyzetet a zaj megszüntetésére, illetve a nyitvatartási idő betartására, aminek azok eleget tettek.

Március 11-én, röviddel éjfél után a városi és az állami rendőrök közös erővel próbálták elfogni azt a személyt, aki előző nap 23:45 körül készpénzt tulajdoníthatott el a Czucz-pékség egykori, a Szenci úton található épületéből. Az éjszakai üldözés nem járt eredménnyel, az üggyel a továbbiakban az állami rendőrség foglalkozik.

Március 12-én a Duna utcai panelházak egyikéhez riasztották a városi rendőröket; a bejelentés szerint az egyik első emeleti lakásban egy anya és lánya közötti konfliktus tettlegességig fajult. A helyszínen kiderült, hogy a veszekedés a bejelentést tevő személy és lánya közt robbant ki egy személygépkocsi miatt, amely ez utóbbi tulajdonában van. A helyzet tisztázását követően elhagyta anyja lakását, s elvitte a ház előtt parkoló járművet is.

Megszakítás