Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Az Area vezetése köszöni a lakosság közreműködését

2017. máj. 31

A napokban fejeződött be városunkban több helyi út- és járdaszakasz felújítása. A munkálatok még márciusban kezdődtek a hibás szakaszok feltárásával, majd áprilisban folytatódtak az aszfaltozáshoz történő előkészítéssel. A munkálatok kivitelezését egyrészt a téli fagyok, másfelől pedig a gépjárműforgalom okozta fokozott igénybevétel tették indokolttá. A munkálatokat kivitelező Area Šamorín Kft. munkatársainak a kátyúk mellett több helyen megsüllyedt út- és járdaszakaszokat kellett kijavítaniuk, valamint sor került néhány új utca leaszfaltozására is. A munkálatok a napokban értek véget. Ezek során új térkőborítást kapott a Hosszú utca egy 650 méteres szakasza, új aszfaltburkolat került a Gazdasor 7., 9. és 10. szám, az 57. és 59. szám, valamint a 25., 27. és 9. szám előtti útszakaszra, illetve ez utóbbiak esetében a járdaszakaszra is, a Fő utca és a Pomléi út egy-egy 30 méteres szakaszára, a Tűzoltó utcában található parkoló felületére, valamint Búcsúháza egyik új utcájára, annak teljes hosszában. Az aszfaltozásnak köszönhetően megújult, s így forgalmi és esztétikai szempontból egyaránt elfogadható állapotba került Csölösztőn, a Töltés menti utcán található feszület körüli útszakasz, valamint sor került a gazdasori sportpálya régi burkolatának eltávolítására és a térség újraaszfaltozására is.
Nagy József, az Area Šamorín Kft. igazgatója ezúton köszöni városunk lakosainak megértését és közreműködését.
„Nagyban megkönnyítette a munkánkat, hogy a lakosság reagált a felhívásainkra – mondta –, és közreműködött velünk az éppen aktuális munkálatok helyszíneinek kiürítésében, sőt sok esetben a rend és tisztaság helyreállításában is. Bízom benne, hogy a jövőben is a kölcsönösség fogja meghatározni a viszonyunkat.“

Megszakítás