Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Érkezik az I. Felvidéki Junior Expo

2017. jún. 06

2017. június 22-én Dunaszerdahelyen valósul meg az I. Felvidéki Junior Expo. A rendezvény célja a felvidéki magyar érdekeltségű kis- és középvállalkozások részére szakmai találkozó megvalósítása, kiállítói lehetőség során üzleti kapcsolatok létesítése.
Az Expó idei témája: milliókat érő márkák, márkaépítés mesterfokon.
Miért éppen márkaépítés?
A hazai közép- és kisvállalati szektorban az egyik fő gond, hogy a piac telített, számos konkurenciával, versenytárssal kell a vállalkozóknak megbirkózniuk. A márkaépítés lehetőséget nyújt kiemelkedni a versenytársak közül, megerősíteni a vállalkozás pozícióját a piacon.
A rendezvényre a szervezők mintegy 200-300 kis- és középvállalkozót várnak, illetve 60 vállalkozó számára biztosítanak lehetőséget kiállítóként való megjelenésre. A kiállítók közt versenyt hirdetnek, mely során a vállalkozások szakmai anyagaikban, illetve standjukon kínált szolgáltatásuk minősége, a standok összhatása alapján a legjobbnak ítélt kisvállalkozót ezer eurós összértékű PR- és médiacsomaggal díjazzák.
A szakmai előadások célja, hogy a felvidéki vállalkozók lépésről-lépésre ismerjék meg a márkaépítés lehetőségeit és folyamtát, ami nem kizárólagosan a „nagyok” kiváltásága.
Az érdeklődők számára a rendezvény díjtalan, ám regisztrációhoz kötött. A Szövetség tagjai számára a kiállítás díjtalan, nem tagok számára a kiállítói díj 30,- €.
Regisztrálási lehetőség: http://vallalkozzokosan.sk/expo/

A rendezvény tervezett programja:
8.00-8.30 – regisztráció
8.30-9.00 – megnyitó
Dunaszerdahely Városa
Dr. Szilágyi Péter, helyettes államtitkár – Nemzetpolitikai Államtitkárság
Iván Tamás – elnök, Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége
9.00- 12.00 – szakmai előadások 1. blokkja
Menyhárt József, az MKP elnöke – Gazdaságfejlesztési csomag a felvidéki kkv szektor megerősítéséért
Fülöp Zoltán – Nagy hírnév kisvállalatoknak (Hírnévügynökség Kft)
Dóka Tímea, Molnár Anna – Fedezze fel Kukkóniát! – a csallóközi brand az élre tör
Zwack-sztori – Balázs Péter senior brand manager (Zwack Unicum Nyrt)
12.00-14.00 – B2B találkozók, szakmai kiállítók seregszemléje
14.00-14.45 – Sipos Zoltán, Márkaépítés tartalommarketinggel (Kreatív Kontroll Kft.)
14.45 – 15.30 – Damjanovich Nebojsa, Márkaépítés inbound marketingeszközökkel (Senpai Consulting Kft)
15.30 – 16.15 – Pálfi Éva, Stílusos márkastratégia, csúcshatásra tervezve
16.30 – BÓNUSZ -előadás
17.30 – Díjátadó – kiállítói verseny
Forrás: a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének sajtóközleménye

Megszakítás