Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Farkas Vince: ha a kenuba térdel, a nagyapjára gondol

2016. aug. 08

Farkas Vince, aki 2012-ig volt a somorjai KCK tagja, utolsóként harcolta ki a részvételt a riói olimpián, de Brazíliába az első csoportban utazott el. A vasárnapja nagyon sűrű volt. Először a temetőben járt, majd Pozsonyban aláírást osztogatott a szurkolóknak, majd este Rómán keresztül Brazíliába repült.

Július elején harcoltad ki az olimpiai részvételt. Már elhitted, hogy utazol Rióba?

– Már igen, hisz vasárnap már útra kelek (mosoly).

Álmodtál valamikor arról, hogy olimpiai résztvevő leszel?

– Amikor 2004-ben mint gyerek néztem az olimpiai közvetítéseket, akkor olyan gondolatok forogtak a fejemben, hogy aki kikerül az ötkarikás játékokra, az valamit nagyot jelent. Eltelt 12 év és én is ott leszek…

Figyelted az utóbbi napokban a híreket Brazíliából?

– Nem. Teljes mértékben az edzésekre koncentráltam.

Olyan hírekről volt hangos a sajtó, hogy mivel csak egy hónapja harcoltad ki az olimpiai részvételt, nem kaphattad meg a szükséges védőoltásokat…

– Hát ez érdekes hír volt… (mosoly). Úgy érzem, hogy minden védőoltást megkaptam, mivel már több éven keresztül afrikai edzőtáboron veszek részt.

 Azért ,,Repelen“ lesz veled?

– Hogy hiányozhatna a táskámból? (mosoly) Hisz a Duna mellett nőttem fel.

Milyen céllal utazol az olimpiára?

– A maximumot szeretném kihozni magamból. Ha ez sikerül, elégedett leszek.

Kabalád?

– Egy nyaklánc, melyen kereszt van Jézus Krisztussal.

Nagyon pörgős volt a vasárnapod.

– Elbúcsúztam a szüleimtől, nagymamától, majd úgy, mint minden verseny előtt, a temetőbe vezetett az utam, ahol a nagyapám van eltemetve. Mindig is nagyon büszke volt rám, de sajnos már két éve nincs közöttünk. Amikor a kenuba térdelek, mindig rá gondolok.

Foto: canoe.sk

13935098_10153841546627951_4280393184756599495_n 13932950_10153841533727951_6930625891480770112_n 13906899_1271059752904931_5002615874682876571_n 13895027_10153841547342951_3670175310228743899_n 13882243_10153841538777951_4995709071664094587_n 13879398_10153841550187951_4277504196026562320_n 13680498_1261307373880169_3259793580566464213_n 13669631_1263060777038162_1844135698834226202_n

Megszakítás