Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Havazás előtt – gondolatok egy törvénymódosítás margójára

2018. dec. 14

A hónak, kiváltképp így karácsony tájékán, örül az ember. Úgy szép a karácsony, ha fehér, szokás mondani. Az önkormányzat(ok) szemszögéből nézve viszont ez is másképp fest egy kicsit – kifejtenénk, hogy miért.
Az országos sajtóban alig kapott nyilvánosságot, hogy a parlament ez év első felében módosította a Tt. 135/1961 számú, a közutakról szóló törvényt. A 2018. május 20-án életbe lépett új törvény már az önkormányzatok hatáskörébe utalja a beépített területeken található járdák karbantartását (pl. téli hónapokban a hó eltakarítását), míg korábban ezért a járdaszakasszal határos ingatlanok tulajdonosai viselték a felelősséget. A törvényhozás ezáltal gyakorlatilag megoldhatatlan helyzet elé állította az önkormányzatokat (kiváltképp a városiakat), hiszen a közterületek karbantartására „kalibrált” városi cégek munkája így egyik napról a másikra megsokszorozódott. Vegyük például Somorja esetét: a városi tulajdonú Area Šamorín Kft.-nek az új törvény értelmében idén már 80 km-nél hosszabb járdahálózatról kellene eltakarítania a havat, valamint további, 300-nál több bejáratot kellene rendben tartania a panelházak előtt. Jóllehet a város és a cég vezetése is tudatosítja, hogy a törvény értelmében a felelősség az önkormányzatot terheli, erre se műszakilag, se személyzetileg nem lehet felkészülni.
Holnapra már havazást mondanak. Az „areások” természetesen kint lesznek, de egyszerre nem tudnak majd mindenütt ott lenni; számukra a legnagyobb gyalogos forgalomnak kitett közterületek, így az óvodák, az iskolák, az egészségügyi létesítmények környéke elsődleges. Ezért arra kérjük városunk lakosait, az intézményeket és a vállalkozókat, hogy – mint eddig is – lehetőségeikhez mérten gondoskodjanak az általuk birtokolt vagy a használatukban lévő ingatlan előtti járdaszakaszon a hó eltakarításáról. A városi vállalat vezetése biztosít bezsákolt szóróanyagot, ami 8:00-tól 15:00-ig vehető át a Városi Rendőrség Halász utca 4. szám alatti állomásán.
Önkormányzatunk megtesz minden tőle telhetőt – amit azonban a törvény megkövetel, annak megvalósítása fizikai képtelenség.

A vssr.sk honlapon elérhető információk felhasználásával.
Illusztrációs felvétel: nepszava.hu

Megszakítás