Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Korona: hétfőn megkezdődik a felújítási munkálatok előkészítése

2019. okt. 31

Jövő hét elején megvalósítási szakaszához érkezik a Korona felújítási projektje. Miután sikeresen lezárult a közbeszerzési eljárás, az önkormányzat szerződést kötött a zsolnai székhelyű SOAR Kft.-vel. A cég munkatársai a jövő hét elején kezdik meg az építkezés előkészítését, a munkálatok 2020 folyamán fejeződnek be.
A Korona felújítására városunk önkormányzata az Interreg Szlovákia – Magyarország pályázati kiírásban pályázott, partnere a győri Szent Mór Bencés Perjelség. A nemzetközi projekt fő célkitűzése a kulturális örökségi helyszínek együttműködésének és fejlesztésének támogatása, illetve a határmenti térség idegenforgalmi vonzerejének növelése. Ez utóbbi célt fogják szolgálni a projekt eredményeképp megrendezésre kerülő közös kiállítások és kórustalálkozók, a megújult épületek ugyanakkor várhatóan vallási-egyházi témájú konferenciák helyszínéül is szolgálnak majd. A Korona épületének felújítása Somorja központjában megteremti egy kulturális és turisztikai információs központ létrehozásának lehetőségét is, amelynek szolgáltatásait évente várhatóan több ezer fő veszi majd igénybe, hozzájárulva az idegenforgalom fejlődéséhez városunkban.

Megszakítás