Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Közlekedési változások

2017. febr. 19

Városunk több pontján is közlekedési változásokra lehet számítani a februári hónaptól.

A legfontosabb változások a következők:

1. A Szenci úton át lett helyezve a Somorja elejét és végét jelölő tábla, amelyet az indokolt, hogy a Diófa utcából kihajtó járművek biztonságosabban tudjanak rákanyarodni a Szenci útra. A Diófa utca – Szenci út kereszteződésben ugyanis a tábla áthelyezésének köszönhetően mostantól az 50km/h sebességhatár lesz érvényes a főúton haladó járművek számára. Eddig 90 km/h volt a sebességhatár. Városunk kérte a Somorja tábla előtt nagyjából 100 méterrel egy 70-es tábla kihelyezését is, de azt a Dunaszerdahelyi járási kapitányságon nem hagyták jóvá.

2. Bucsuházán 30-as sebességkorlátozás, tükör és veszélyes kanyarra figyelmeztető közlekedési tábla került kihelyezésre. A veszélyes kanyar biztonságosabbá tételének kérése lakossági megkeresésre történt. A tervet szakember készítette.

3. A Gazdasoron tavaly részlegesen a járdára felfestett hosszanti parkolók miatt szükségessé vált a piacot a Szél utcával összekötő hátsó útnak az egyirányúsítása. Ez volt a feltétele annak, hogy a hosszanti parkolókat ki lehessen jelölni. Sajnos a kétirányú forgalom meghagyása mellett nem teljesülnek azok az előírások, amelyeket a törvények illetve a műszaki norma megkövetelnek. Az egyirányúsítással ezt a mulasztást kellett bepótolnia a városnak, amelyre a közlekedésrendészet már korábban figyelmeztetett.
A fentebb felsoroltakon kívül 5 helyen mozgássérült parkolók kijelölésére is sor kerül, amelyek lakossági kérésre történnek, valamint egy régóta indokoltó gyalogátkelő lesz kialakítva a Kolostor utca – Duna utca kereszteződésben a Bél Mátyás alapiskola előtti foci pálya sarkában.

 

Megszakítás