Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Ma: irodalmi road movie a Moziban

2018. szept. 21

Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs közös, „Irodalom, rakendról!” című turnéfilmjének vetítése, majd kötetlen beszélgetés zajlik 2018. szeptember 21-én, azaz ma este 18:00 órától az íróbarátokkal a Mozi Clubban.
A filmről:
“Két íróbarát, Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs 2017-ben jubileumi könyvturnéra indult, ugyanis mindketten ebben az évben ünnepelték első regényük megjelenésének tizedik évfordulóját. A könyvturnénak az írókon és segítőtársaikon kívül aktív résztvevője volt egy kicsi szürke GoPro-kamera is, mely rögzítette a könyvturné legérdekesebb pillanatait. A tavaszi és nyári hónapok során leforgatott többórás nyersanyagból született meg az “Irodalom, rakendról” című (szék)irodalmi road movie, mely valójában nem az egyes előadásokról szól, és nem is a szerzők egyes könyveit kívánja reklámozni. Sokkal inkább azt mutatja meg, ami a rendezvények hivatalos része előtt és után történik, azaz amit a közönség nem láthat. Az amatőr útifilm arról a felhőtlen jó hangulatról szól, ami minden egyes ilyen könyvturné sajátja, és ami nélkül a társaság útra sem kelne. Utazás, finom ételek, jó helyek, vidámság és rock and roll. Mindez őszintén, mesterkéltség és tabuk nélkül, megrendezett manírokat nélkülözve, szinte dogmafilmes nyersességgel.”
A rendezvényre a belépés ingyenes.

Forrás és fotó: a Mozi Club Facebook-oldala

Megszakítás