Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Megvalósul három kereszteződés újjáépítése

2015. ápr. 17

Somorja város lakosai valamint Bucsuháza és Királyfia felé közlekedő autósok végre megérik három kereszteződés biztonságossá tételét az első osztályú I/63 –as úton. A Szlovák Közútkezelő Vállalat beruházásaként és a Skanska cég kivitelezésében valósulnak meg azok az építkezési munkák, amelyeket a város kezdeményezett. Három csomópontról van szó: a Pomlé-i útra való letérés, ill. Bucsuháza és Királyfia felé vezető útkereszteződésekről. Mindhárom esetben nagyon rossz állagú az úttest felülete.
A munkálatok folyamán eltávolítják a  a régi aszfaltréteget, módosítják a vízelfolyók magasságát és új szegélyköveket helyeznek el. Ami a felújítás legnagyobb hozadéka, hogy letérősávok kialakításával növekszik az adott útszakaszokon a  közlekedésbiztonság.

Április 15-én került sor az építkezési terület átadására – e naptól számítva köteles a kivitelező 275 napon belül elvégezni a munkálatokat. Kijelentésük alapján viszont már az új iskolaév megkezdése előtt már végeznének.

További információik alapján a Királyfia felé vezető útkereszteződéssel kezdenének, Bucsuháza a következő és legvégül a Pomlé-i útra vezető letérő felújítására kerülne sor.

A munkálatok pontos időbeosztását április 29-ig kötelesek benyújtani.

Az építkezési munkálatok folyamán nincs teljes útlezárás tervezve, fényjelzések irányítják majd a forgalmat. Ennek ellenére az autósoknak számolniuk kell bizonyos korlátozásokkal, ezért kérjük türelmüket és együttműködésüket.

Megszakítás