Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Mi együtt – program a fenntartható együttműködésért

2017. szept. 27

2017. augusztus 25-26-án Somorja város és partnerei részvételével valósult meg az Európai Unió „Mi együtt” elnevezésű, az Európa a polgárokért program Demokratikus szerepvállalás és polgári részvétel alprogramjának a Testvérváros-program intézkedés keretében támogatott projektje. Célja, hogy az Európában 1917 és 2017 között eltöltött, százéves közös múlt múltra visszatekintve megfogalmazza a jövőben várható együttműködés lehetőségeit a projekt partnerei között. A projekt-tevékenységek a következő célok elérését tűzték ki maguk elé: az euroszkepticizmus leküzdése, szolidaritás a válság időszakában, az emigrációs problémák megvitatása, valamint az európai közösség jövője.
A projekt 213 európai polgár számára teremtett lehetőséget a felevetett kérdések megvitatására és az optimális válaszok keresésére; közülük harmincan Szlovákiát (Somorja), ötvenen Romániát (Gyergyószentmiklós), hatvanan Magyarországot (Mosonmagyaróvár), huszonöten Csehországot (Uherský Brod), tizenöten Szerbiát (Topolya), további nyolc fő pedig a Fórum Kisebbségkutató Intézetet képviselték.

A projekt megvalósításában részt vevő partnerek:
Fő partner: Somorja város
További partnervárosok, partnerszervezetek:
Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja
Gyergyószentmiklós városa, Románia
Hainburg városa, Ausztria
Mosonmagyaróvár város önkormányzata, Magyarország
Uherský Brod városa, Csehország
Topolya városa, Szerbia

A projekt aktivitásai:
EU információs stand (2017.8.25—26.) – célja a lakosság EU-ról, annak politikájáról való informálása, eszmecsere. A stand a Pomlé Fesztiválon volt felállítva, ahol a lehetséges legnagyobb számú célcsoport számára elérhető volt.
Európa jövőképe – moderált beszélgetés, melyre augusztus 25-én került sor a Somorjára érkező partnerek delegációi között.
Az önkormányzatok helyzete a válságban, valamint az általuk a válságra adott válaszként bevezetett intézkedések elnevezésű konferencia, amely 2017. augusztus 26-án zajlott a Fórum Kisebbségkutató Intézet székházában. A három nyelven folyó konferencián minden partnerszervezet előadást tartott a témában, a vita folyamán pedig tapasztalatokat cseréltek.
A régió történelme és jövője (2017. augusztus 26.) –  a delegáció fiatal résztvevői közös rendezvényen vettek részt, amely során Bauer Edit, az Európai Parlament egykori képviselője segítségével megismerkedtek az EU kialakulásának történelmével, majd csoportokban dolgozva az EU további fejlődési lehetőségeit taglalták.
A kétnapos találkozó a Pomlé Fesztivál kulturális rendezvényeinek megtekintésével zárult. A pályázatnak köszönhetően a Pomlé Fesztivál vendégül láthatta a szerbiai és magyarországi partnerek kultúrcsoportjait.
A projekt legfontosabb hozadéka, hogy a partnerek közötti kapcsolat elmélyült és új kihívásokat vetett fel. A két, intenzív beszélgetésekkel és tervezéssel eltöltött közös nap során új közös projektek ötletei is megfogalmazódtak, amelyek a jövőben megvalósításra várnak.

Sajtóközlemény


Megszakítás