Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Mindenszentek alatt este tízig tart nyitva a köztemető

2017. okt. 27

Városunkban október 1-én lépett életbe a köztemető ún. téli nyitva tartása, amelynek értelmében a köztemető március 31-éig naponta 8:00 és 18:00 óra között látogatható. A 6/2016 sz. általánosan kötelező érvényű rendelet értelmében október 30-ától november 3-áig a temető a 7:00 órától 20:00 óráig tart nyitva, november 1-én azonban 22:00 óráig látogatható.
A temető gondnokságát ellátó Area Šamorín Kft. vezetése ezúton is kéri városunk lakosait a fentebb említett rendelet által szabályozott temetői rendtartás előírásainak betartására. Ennek értelmében a somorjai köztemető területén egyebek mellett tilos:
– hulladékot az erre kijelölt tárolóedényeken kívül elhelyezni,
– kerékpárral vagy gépjárművel közlekedni,
-állatot sétáltatni,
– a sírhelyek közti zöldterületeken edényeket, szerszámokat, padot vagy egyéb tárgyakat elhelyezni.
A nyílt láng használata során fontos, hogy betartsuk a tűzvédelmi előírásokat. A mécseseket, gyertyákat az éghető tárgyaktól, például koszorúktól mindig biztonságos távolságra helyezzük el.
A Városi Rendőrség arra hívja fel a köztemetők látogatóinak a figyelmét, hogy vigyázzanak az értékeikre – a leparkolt gépjárművekben látható helyen ne hagyjanak értékesnek tűnő tárgyakat, ugyanakkor a temetőben se tévesszék szem elől értékeiket. A Városi Rendőrség mindenszentek idején a köztemetők területén és az azok közelében lévő parkolókban fokozza a járőrök jelenlétét.

Megszakítás