Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

NatureTourNet – konferencia az ökoturizmusról, Somorja részvételével

2019. márc. 29

NaturaTourNet – hogy a térség fellendülése természetes adottságaiból fakadjon címmel nemzetközi konferencia zajlott ma a Fertő-tó ausztriai partszakaszán található Illmitzben. Az Interreg Ausztria-Szlovákia nemzetközi program keretében megvalósítandó aktivitások középpontjában az ökoturizmus állt. Ausztriában az idegenforgalomnak ez az ága magas színvonalon van, amit a Szlovákiával szomszédos Burgenland esete is bizonyít. A Fertő-tavon és annak térségében létrehozott Neusidler See – Seewinkel Nemzeti Parkot évente több tízezer turista keresi fel, akik elsősorban a természeti értékekre, a gazdag élővilágra kíváncsiak. Ennek természetesen megvan a maga gazdasági hozadéka is az itt élők számára.
Mivel a csallóközi térség hasonló természeti adottságokkal rendelkezik, a rendezvény célja az volt, hogy feltérképezze az együttműködési lehetőségeket. A konferencia résztvevőit Johannes Ehrenfelder, Neusidler See – Seewinkel Nemzeti Park igazgatója, Harald Horvath, a Regionalmanagement Burgenland igazgatója, Astrid Eisenkopf, az Osztrák Környezetvédelmi Ügynökség állami tanácsosa, Katarína Dubanová, az SZK munkaügyi központja foglalkoztatási szekciójának igazgatója, Jaroslav Hric, a Nagyszombat megyei önkormányzat idegenforgalmi osztályának igazgatója, valamint Orosz Csaba, városunk polgármestere üdvözölte. A projektet Thomas Böhm, a Regionalmanagement Burgenland munkatársa mutatta be, majd Miroslava Hargašová, a somorjai Városi Hivatal idegenforgalmi szakosztályának vezetője tartott előadást a Csallóköz turisztikai lehetőségeiről. A továbbiakban a pozsonyi BROZ környezetvédelmi társulás képviselői prezentálták munkájuk eredményeit, illetve a Neusidler See – Seewinkel Nemzeti Park szakemberei mutatták be a térség ökoturisztikai termékeit.
Az ökoturizmus a fenntartható fejlődésre és azokra a lehetőségekre épít, amelyekkel az adott térség rendelkezik; a kezdeményezésnek köszönhetően remélhetőleg tájainkon is fejlődésnek indul ez az ágazat, amely a „nagyipari turizmussal” ellentétben fokozott hangsúlyt fektet az eredeti természeti értékek megóvására.

Megszakítás