Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Nem épül meg az aszfaltgyár Somorja és Úszor között

2019. febr. 20

Városunk honlapján korábban tájékoztattunk arról, hogy Somorja vezetése is elutasító álláspontra helyezkedett a Somorja és Úszor közt megépítendő aszfaltgyár kapcsán. A Kvetoslavov pre rodiny – Úszor a családokért polgári társulás a napokban a közösségi hálón hozta nyilvánosságra, hogy az R7-es gyorsforgalmi út kivitelezésében érdekelt beruházó eláll korábbi tervétől, az aszfaltkeverő üzem telepítésétől.
„Megerősítve!!! Aszfaltgyár – NEM, autópálya – IGEN! Mivel a nyilvános megvitatás óta hosszabb idő telt el, s nem érkezett visszajelzés, kapcsolatba léptünk a D4R7-tel, rákérdezve: továbbra is terveik közt szerepel-e az úszori és a pozsonyivánkai aszfaltgyár megépítése. A hivatalos álláspont értelmében ettől ELLÁLLNAK! Szeretnénk megköszönni mindenkinek, akik aktívan részt vettek és elutasító álláspontra helyezkedtek. Lehet, hogy néha úgy tűnik, mindössze apró mozzanatokról van szó. De ha összefogunk, olyan dolgokat is el tudunk érni, amelyek kezdetben lehetetlennek tűntek. A D4R7 mai válasza azt bizonyítja, hogy a képviselőtestületi ülésen való részvételnek vagy az elutasító lakossági észrevételnek is lehet jelentős súlya. Az, hogy Önök néhány órát szenteltek neki, befolyásolta a közös jövőnkről hozott döntést!!! Köszönjük!!!” – olvasható a polgári társulás 2019. február 14-i bejegyzésében.

Forrás: az Úszor a családokért PT Facebook-oldala
Fotó: ma7.sk, Szabados Kati

Megszakítás