Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Orosz Csaba: A siker hab a tortán

2018. febr. 22

A 2018-as költségvetés elfogadását követően, február 12-én hozta nyilvánosságra városunk azokat a pályázati felhívásokat, amelyek keretében a Somorján hivatalosan jegyzett szervezetek és klubok a sport- és ifjúsági tevékenységek támogatása címén dotációért folyamodhatnak az önkormányzathoz. Orosz Csaba alpolgármester, a képviselőtestület sport- és ifjúsági szakbizottságának elnöke elmondta: a kérelmek elbírálásakor tényezők sorát kell figyelembe venni.
„Az elbírálás a gyakorlatban úgy zajlik, hogy miután a klubok és a szervezetek a megfelelő formanyomtatványon jelzik igényüket az önkormányzat felé, bizottságunk bekéri az adott egyesület tagságára vonatkozó adatokat – mondta. – Ezt általában nevesítve vagy korosztályokra lebontva kapjuk meg. A város ugyanis elsődlegesen az ifjúsági sportot támogatja, figyelembe véve az ifi versenyzők arányát, a klub eredményességét, illetve múltját. Itt alapvetően két kategóriát különböztetünk meg: a legalább huszonöt éve működő egyesületeket, amelyek stabilnak tekinthetők, illetve az ennél újabbakat. Mindezen szempontok figyelembe vételével kerül sor a támogatás megítélésére; a nem somorjai székhellyel rendelkező klubokat automatikusan kizárjuk a pályázatból.”
Az alpolgármester elmondta: idén 175 ezer eurót meghaladó összeggel támogatja városunk önkormányzata a sport- és ifjúsági tevékenységet a benyújtott pályázatok alapján, a futball támogatására külön költségvetési tételként meghatározott 60 ezer eurót is beleszámítva; ez kétszer több annál, amit a város négy évvel ezelőtt tudott e célra fordítani. A támogatási tételek boncolgatása kapcsán ide kívánkozik, hogy a város tulajdonában lévő sportlétesítmények fenntartása további, külön tételként jelenik meg. Az önkormányzat ugyanakkor évi 57 ezer eurós csomaggal rendelkezik az x-bionic® sphere sportközpontnál, amelynek köszönhetően a város iskolái, óvodái és sportklubjai igénybe vehetik a komplexum nyújtotta szolgáltatásokat, elsősorban az uszodát, a fitneszt és az atlétikai pályát. A regisztrált sportolók számát véve alapul elmondható, hogy Somorja országos szinten is kiemelkedő arányú támogatásban részesíti a sport- és ifjúsági tevékenységet.
„Nem a sportban elért siker a lényeg, bár kétségkívül büszkék vagyunk azokra, akik idehaza és külföldön is öregbítik városunk hírnevét. A siker hab a tortán.  Az ifjúság neveléséről van szó; arról, hogy minél több somorjai fiatal sportoljon, éljen egészséges életet, tartozzon egy közösséghez, legyen annak hasznos tagja. Talán túlzás nélkül állíthatom, hogy a család és az iskola mellett a sport a nevelés egyik legfontosabb színtere” – véli a szakbizottság elnöke. – Évről évre egyre több sportklub működik Somorján; a sport- és ifjúsági bizottság pedig próbálja a lehető legigazságosabban elosztani közöttük a rendelkezésre álló összeget úgy, hogy az számukra ténylegesen támogatást jelentsen.”
A sport- és ifjúsági tevékenységek támogatását 2018. március 12-éig lehet kérelmezni, az űrlap a Városi Hivatalban érhető el.

Fotó: Sportágválasztó az XBS-ben, 2017

Megszakítás