Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Orosz Csaba: Felfogtuk a helyzet komolyságát

2020. márc. 13

Nehéz hetet tudhatunk magunk mögött. Szlovákiában is felütötte a fejét a koronavírus-járvány, amely a kormányzat, az önkormányzat és a lakosság számára is új helyzetet teremtett. Olyan intézkedéseket kellett nagyon rövid idő alatt meghozni és foganatosítani, amelyekre korábban aligha volt precedens. A vírus láthatatlanul terjed, s a jelen körülmények közt a járvány kivédésének egyetlen módja a megelőzés.
A városunkban kialakult helyzet kapcsán az önkormányzat nevében köszönettel tartozom Önöknek – mindazoknak, akik megértették és elfogadták az intézkedéseket, amelyek nem egy esetben kényelmetlen helyzetet teremtenek. Mint az beigazolódni látszik, a hét elején hozott döntéseink helyénvalóak voltak – példa erre az óvodák és iskolák bezárása, amelyet később az országos válságstáb is elrendelt. De említhetném a szórakozóhelyek zárva tartását is, amelyet a somorjai vendéglátósok többsége önként meglépett. Mindez azt igazolja: tisztában vagyunk a helyzet súlyával, s pánik helyett az ésszerű cselekvést választottuk.
További rendelkezések lépnek életbe az elkövetkező napokban. Az előttünk álló tizennégy nap dönti el, milyen lefolyása lesz a járványnak Szlovákiában, illetve szűkebb pátriánkban. Fordítsuk ezt az időt arra, hogy újragondoljuk helyünket a világban, visszataláljunk az elfeledett értékekhez, s a legszűkebb családi körben megerősítsük kapcsolatainkat.

Megszakítás