Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Pénteken: Tallós-Prohászka István emlékkiállítás megnyitója a vmk-ban

2019. nov. 25

November 29-én, péntek 18.00 órakor nyílik meg a Somorjai Városi Művelődési Központ Tallós-Prohászka István kiállítótermében Tallós-Prohászka István életműkiállítása, amelyet a képzőművész halálának 45. évfordulója alkalmából szerveznek meg. A tárlat kurátora, Sánka Ágoston műgyűjtő elmondta: a közönség olyan alkotásokat láthat, amelyeket még soha nem állítottak ki.
„Februárban kezdtem a munkát, és sikerült 34 képet felkutatnom. Átfogó képet szeretnénk adni a művészről, 50 év termését láthatják az érdeklődők. Tallós-Prohászka igazságtalanul alulértékelt alkotó, ezzel a tárlattal talán sikerül változtatni ezen a szemléleten. Az első világháború idején, az 1917-től készült képeitől egészen a 60-as évek végéig átfogó anyagot sikerült összeállítani” – mondta.
A festő 1947-ben áttelepedett a Magyarországi, Mosonmagyaróvárra, s ott élt élete végéig. Sok megpróbáltatás, tragédia kísérte az élettét, de ő rendületlenül dolgozott. 1947 után a művészete irányt váltott, amit a művészettörténet azzal magyaráz, hogy mindenképpen meg akart felelni a szocialista eszmének. A harmincas években készült gyönyörű alkotások helyett szocreál képek kerültek ki a keze alól, de egy művészt fő művei, nem pedig a gyengébben sikerült alkotásai alapján kell megítélni. A legjobb példa erre Tallós-Prohászka István Lóvásár Csallóközcsütörtökben című elbűvölő alkotása, ami talán minden látogatót meg fog erről győzni.
A tárlat 2019. december 22-éig tart, munkanapokon 8.00-tól 20.00 óráig lesz látogatható.

Megszakítás