Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

R7 – június végéig elindulhat a próbaüzem

2020. máj. 29

Jaroslav Kmeť államtitkárt, a közlekedési tárca helyettes vezetőjét fogadta ma délelőtt a városházán Orosz Csaba polgármester és Veres Gábor alpolgármester. Az államtitkárt a találkozóra Alexandra Horná irodavezető és Peter Varga, a minisztérium közúti közlekedési osztályának vezérigazgatója is elkísérte. A Sme rodina politikusa elmondta: azért érkezett városunkba, hogy a kormányprogramban foglaltakkal összhangban a helyszínen tájékozódjon a térségeket és településeket érintő problémákról. „Nem célunk, hogy az íróasztal mögött döntsünk a fontos kérdésekben” – tette hozzá.
Városunk polgármestere elsősorban a Somorján és környékén zajló közlekedési infrastrukturális fejlesztésekről tájékoztatta a magas rangú vendéget, így szóba került az R7-es gyorsforgalmi út Dénesd és Egyházgelle közti szakaszának átadása, a Dunajbus-projekt vagy városunk vasúti hálózatra történő rácsatlakoztatásának lehetősége. Az R7-esel kapcsolatban Peter Varga vezérigazgató elmondta: reális esélye van annak, hogy a szóban forgó szakaszt június végéig próbaüzembe helyezik, mivel nincs olyan körülmény, amely a forgalom biztonságát akadályozná. Az esetleges hiányosságokat, így például a hangszigetelő falak kibővítését, a kivitelező a próbaüzem során is elháríthatja. A Dunajbus-projekt kapcsán az államtitkár úgy nyilatkozott: megvalósítása a jelen helyzetben nem tartozik a prioritások közé.
Az államtitkár küldöttségének tagja volt a Sme rodina főmenedzsere, Marcela Kulifajová, a párt Pozsony megyei alelnöke, Matúš Meheš, Nagyszombat megyei elnöke és alelnöke, Tibor Nehez, illetve Tibor Iró is. A találkozón Durdik Rudolf és Valentino Cosmi is jelen volt, a delegáció látogatása az olasz ipari parkban működő Calearo cégben tett látogatással zárult.

 

Megszakítás