Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Rajtol a Bringával munkába-kampány, május 5-ig lehet regisztrálni!

2019. ápr. 30

A tavalyi, rekordot döntő évfolyamot követően, amikor is a kerékpáros közlekedést népszerűsítő Do práce na bicykli – Bringával munkába elnevezésű országos kampányba az ország 81 települése kapcsolódott be, idén sikerült ismét feljebb tenni a lécet: idén a regisztrált önkormányzatok száma csaknem eléri a százat. Köztük természetesen ott van Somorja is. Igaz, városunkból eddig mindössze 5 csapat jelezte részvételi szándékát, ám a lehetőség továbbra is adott, hiszen attól függetlenül, hogy a verseny holnap, 2019. május 1-én elrajtol, 2019. május 5-ig még lehet regisztrálni! Itt jegyezzük meg: tavaly minden eddigi rekord megdőlt városunkban, hiszen 23 csapatban 81 résztvevő regisztrált, akik összességében 4425,45 kilométert tekertek le. Somorja a csallóközi városok közül elsőként kapcsolódott be a kampányba.
Aki kedvet érez ahhoz, hogy részese legyen ennek a sikertörténetnek, ide kattintva magyar nyelven is regisztrálhat a versenybe. Fontos, hogy a későbbi félreértések elkerülése érdekében előzetesen alaposan olvassuk át a szabályzatot. Az esetleges kérdésekkel veres Gábor alpolgármestere, a verseny helyi koordinátorához lehet fordulni a következő mail-címen: viceprimator@samorin.sk
A verseny 2019. május 1-étől 31-éig tart. Pörögjünk együtt!

Forrás és fotó: dopracenabicykli.eu

Megszakítás