Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Régi idők emlékei – újratöltve

2017. ápr. 24

Akárcsak valamirevaló akciófilmek esetében, amikor is a forgatókönyv cselekménye szinte adja önmaga folytatását, úgy alakul a Szinghoffer Gábor által városunkban életre hívott Régi idők emlékei című kiállítás sora is. A nagy sikerű első évfolyamot követően, amelyet több százan tekintettek meg, 2017. április 28-án, pénteken rajtol a második évad.

Az ötletgazda elmondta: belső igényéből fakad, hogy felkutassa, összegyűjtse és a nyilvánosság elé tárja múltunk dokumentumait.

„Az egész egy-két fotóval kezdődött, amelyek mintha csak véletlenül kerültek volna a kezembe – mondta. – Aztán elkezdtem tudatosan keresni, kutatni, felforgattam néhány levéltárat, a helyi művelődési központ teljes archívumát, illetve magánszemélyektől is rengeteg adalékot kaptam; ez odáig vezetett, hogy öt-hat év során több ezer dokumentumot gyűjtöttem össze Somorja múltjáról. Ezeket negyvenhét téma vagy helyszín köré rendeztem, ami gyakorlatilag lefedi városunk teljes társadalmi életét – a korabeli boszorkányperektől a szocialista május elseji felvonulásokon át napjainkig.”

Minthogy továbbra is bőven van mivel szembesülnünk gazdag múltunkból, a Városi Művelődési Központban április 28-án, 18:00 órakor megnyíló kiállításon összességében 236 fotót tekinthet majd meg a nagyérdemű.

„A tavalyi nagy sikerre tekintettel, természetesen idén is lesz filmvetítés – tette hozzá. – Egy 1976-ban forgatott filmdokumentumból kap közel húsz perces ízelítőt a közönség. A korabeli filmek iránti érdeklődést jellemzi, hogy a tavalyi kiállításra megvágott kisfilmet csak a megnyitó napján több százan nézték meg.”

Hogy senki le ne maradjon róla, a kisfilmet május folyamán, pontosabban 5-én, 12-én és 19-én is vetítik, 18:00 órától. A belépés természetesen díjtalan.

„Köszönettel tartozom városunk és a művelődési központ vezetésének, hogy kutatómunkámat és a kiállítás megvalósítását támogatja, valamint Végh Lászlónak és Huszár Lászlónak, akik nagyon sok fontos dokumentumhoz segítettek hozzá” – mondja.

Jövőbeni tervei kapcsán Szinghoffer Gábor elárulta: ez év őszén újabb nagyszabású kiállítást tervez, amely Somorja három ismert dokumentarista fotósának életművét tárja elénk.

Megszakítás