Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Rekordbevételt hozott az iskolának a karácsonyi bazár

2019. dec. 20

Hatodik alkalommal rendezték meg a Bél Mátyás Alapiskolában a 2019. december 11-én a karácsonyi bazárt, amely érdekes programokkal, ínyencségekkel és vásárfiával várta a nagyérdeműt. Az iskola pedagógusai és diákjai idén is kitettek magukért, aminek köszönhetően a rendezvény rekordbevétellel zárt. Az intézmény ez alkalommal 1400 euró közötti összeggel gyarapodott.
Csölle Zsuzsanna szervező elmondta: a teljes bevételt az alsó tagozat korszerűsítésére fordítják.
„A korábbi karácsonyi bazároknak köszönhetően mobil közlekedési táblákat sikerült vásárolnunk, illetve könyvtárt hoztunk létre az alsó tagozaton – közölte. – Jelenleg a Színes iskola – Farebná škola projektünket futtatjuk; ennek az a lényege, hogy az intézményben oktató-nevelő jellegű matricákat helyezünk ki.”
Az iskola vezetése ez úton is köszönetét fejezi ki a szülőknek és mindenkinek, aki a rendezvényen részt vett.

Megszakítás