Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Számítógépes, nyelvi és egyéb kurzusok az 50+ korosztály számára – díjmentesen!

2018. aug. 27

A Szenc-Bazin Területfejlesztési Ügynökség (RRA Senec-Pezinok) az Interreg V-A SK-HU pályázati program keretében a közeljövőben ülteti át a gyakorlatba a Silver Economy (Ezsüt gazdaság) elnevezésű projektjét, melynek aktivitásai városunkra is kiterjednek. A nevezett projekt célcsoportja az 50+ korosztály, célkitűzése pedig a magán- és közintézmények, az állami és a magánvállalkozói szféra, az ipari szektor, a piaci résztvevők és a kamarák, illetve az idősebb lakosokat képviselő érdekképviseleti szervezetek határon átívelő együttműködésének megszilárdítása az ún. ezüst termékek és szolgáltatások, valamint az egész szektor fejlődésének támogatásával. A projekt remélhetőleg nagy közérdeklődésre igényt tartó aktivitásai közé tartozik az angol és a magyar nyelvi tanfolyam, az „okos berendezések“ használatát és az e-ügyintézés alapjainak elsajátítását előmozdító kurzus, valamint az álláskeresés kihívásaira felkészítő kurzus. A felsorolt tanfolyamoknak három város ad otthont – Szenc és Bazin mellett Somorja is. Futamidejük 2018. október 1-től 2018. december 18-ig terjed, a résztvevők számára valamennyi kurzus ingyenes.
A Silver Economy projekt résztvevői a Szlovák Köztársaság részéről az RRA Senec-Pezinok és az RRA Komárno területfejlesztési ügynökség, míg Magyarország részéről a Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás és a győri Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány vesz részt benne.

Cikkünk alatt nyomtatható PDF formátumban közöljük a szóban forgó tanfolyamokról szóló részletes információkat.

Download (PDF, Ismeretlen)


Download (PDF, Ismeretlen)


Download (PDF, Ismeretlen)


Download (PDF, Ismeretlen)


Download (PDF, Ismeretlen)

Forrás: az RRA Senec-Pezinok közleménye
Illusztrációs felvétel: oxfordnyelviskola-gyor.hu

Megszakítás