Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Szellősebb lesz a Pipagyújtó környéke

2017. márc. 03

A megvalósítás szakaszában van a Pipagyújtóként ismert, 1848-49-es emlékmű teljes területének felújítása. Mint azt Kocsis Arnold, a Városi Hivatal környezetvédelmi szakosztályának vezetője korábban közölte: a területen található hársok és vadgesztenyék állapota életveszélyessé vált, valamint megtelepedett itt a tájainkon nem őshonos mirigyes bálványfa, amely nagyon agresszív özönnövény faj.

Medík Viktória, a munkálatokat végző Area Šamorín Kft. zöldterület-karbantartásért felelős munkatársa elmondta: az őshonos fajok közül próbálják menteni a menthetőt. „A tájjellegű fákhoz nem nyúltunk, tehát a hárs, a juhar, a gesztenye és a tölgyek megmaradnak – mondta. –A felújítás során kisebb javításokat végeztünk a kerítésen, valamint az emlékművet és a kaput kavicsos sétánnyal kötöttük össze.”

A Pipagyújtó a március 15-ei megemlékezések állandó színhelye; a város vezetése számára fontos, hogy eredetihez közeli állapotában maradjon fenn.

Megszakítás