Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Szombattól újra fizetni kell a buszjegyért Nagyszombat megyében

2020. ápr. 28

Május 2-tól, szombattól már nem lesz ingyenes a közlekedés Nagyszombat megyében; ezt tegnap Jozef Viskupič megyeelnök és a három közlekedési vállalat képviselője jelentette be. Az Arriva Trnava, az SAD Dunajská Streda és a SKAND Skalica buszai továbbra is a megszokott menetrend szerint üzemelnek. A megye állta a költségek egy részét, az eddigi kiesést körülbelül 400 ezer euróra becsülte. Az utasok száma 80%-kal, körülbelül egymillió fővel csökkent.
A COVID-19 betegség terjedésének megakadályozására március 17-én vetettek be intézkedéseket az autóbusz-közlekedési társaságok, a járműveken továbbra is be kell tartani a szigorú higiéniai előírásokat. „A sofőrök szájmaszkban és összecsukható védőfal mögött vezetnek” – mondta Viskupič, és hozzátette, nemsokára újra lehet készpénzzel fizetni a jegyért, a fuvarozók azonban azt ajánlják az utasoknak, továbbra is részesítsék előnyben a csipkártyás fizetést, ami számos előnnyel jár, például kedvezményekre jogosít. Peter Nemec, a cég vezérigazgatója elmondta, az Arriva májusban e-shopot indít, amelyen keresztül feltölthető a hitelkártya. A közlekedési kártya továbbra is érvényes marad.
Berényi József, a megye alelnöke megköszönte az utasoknak, hogy eddig is betartották az óvintézkedéseket, aminek köszönhetően egyetlen olyan esetről sem tudnak, hogy a buszon fertőződött volna meg valaki. Olyasmiről sem érkezett jelentés, hogy egyesek visszaéltek volna az ingyenes utazás lehetőségével.
„Készek vagyunk rugalmasan reagálni az aktuális helyzetre és fokozatosan enyhíteni az intézkedéseket” – mondta Viskupič. A következő lépés az lesz, hogy a helyközi autóbusz-járatok menetrendjét az iskolai szünethez igazítják, ami a szolgáltatás 90%-át érinti. Ez a következő tanév elejéig maradhat érvényben.
Az autóbusz-közlekedési vállaltoknak eddig senkit nem kellett elbocsátaniuk a járvány okozta helyzet miatt.

Forrás és fotó: TASR

Megszakítás