Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Továbbra is nyitva tartanak a gyűjtőudvarok, kérjük betartani a szabályokat

2020. márc. 20

Somorján továbbra is hétfőtől péntekig 7.30-tól 17.00 óráig, szombaton pedig 8.00-tól 17.00-ig tartanak nyitva a városi gyűjtőudvarok. Mivel az utóbbi napokban néhány lakosunk szóvá tette a személyzet hozzáállását, fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az igazoltatás – főleg a nem „DS” jelzésű gépkocsikkal érkezők esetében – a nem somorjai illetőségű lakosok kiszűrésére irányul. Mivel a környező falvakban már bezártak a hasonló létesítmények, többen a tejfalusi és a Halász utcai gyűjtőudvarokat vették célba, amelyek azonban csak a somorjaiakat szolgálják ki. Ha ezt nem tartjuk be, sokszorosára növekedhet a gyűjtőudvarok forgalma, a hulladék elszállítása pedig Somorja költségvetését terheli.
Másik fontos szempont, hogy a gyűjtőudvarok a lakosság, és nem a vállalkozók igényeit hivatottak kielégíteni. Ezt azért fontos megjegyeznünk, mivel az utóbbi napokban a kertészeti szolgáltatásokat nyújtók is célba vették létesítményeinket, nem egyszer nagy mennyiségű kerti hulladékkal. Őket továbbra sem tudjuk kiszolgálni.
Kérünk tehát mindenkit, hogy továbbra is tartsák be a gyűjtőudvarok üzemeltetési rendjében foglaltakat és a személyzet utasításait. Megértésüket köszönjük.
Felhívjuk továbbá lakosaink figyelmét, hogy a komposztáló konténerek kiadása folytatódik, mégpedig a következő időpontokban:
csütörtökön és pénteken 14.00-tól 17.00 óráig
szombaton 8.00-tól 13.00 óráig.

A könnyebb szállíthatóság miatt a komposztáló konténerek szétszedett állapotban vehetők át, lakosaink az átvételi jegyzőkönyv aláírása során szerelési és komposztálási útmutatót is kézhez kapnak.

Megszakítás