Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Új pavilonnal bővül az Ambrózia Idősotthon

2018. okt. 12

A napokban befejeződött az Ambrózia Idősotthon új pavilonjának alapozása, illetve közművesítése. Az úgynevezett ispotály-kápolnához kapcsolódó épületben gondozószolgálati ház fog működni. Bauer Edit, a somorjai önkormányzat lakás-, szociális és egészségügyi szakbizottságának elnöke elmondta: a városvezetés a lakosság igényeire reagálva eredetileg nappali ellátóközpont létesítését tűzte ki célul, ám a vonatkozó jogszabályok módosulása miatt, amelyek gyakorlatilag fenntarthatatlanná teszik ezeket az intézményeket, végül gondozószolgálati ház építése mellett döntött.
„Mivel a város a saját pénzforrásaiból látott hozzá a létesítmény megépítéséhez, a kivitelezés három évre lett beütemezve – közölte. – Az első szakaszon, az alapozáson túl vagyunk. Arról, hogy még idén folytatjuk-e az építkezést, egyelőre nem született döntés; ugyan tekintettel kell lenni a városban zajló egyéb fejlesztésekre és munkálatokra is, szeretném, ha az építkezés gyorsabban haladna.”
A gondozószolgálati ház legkésőbb 2020-ra készülne el és átmeneti elhelyezésre adna lehetőséget idős és magukról gondoskodni nem tudó polgárainknak. Mivel a 80 év fölötti korcsoport gyorsan növekszik, az intézményre városunkban nagy szükség van.

Megszakítás