Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Ünnepeljük együtt a magyar költészet napját!

2019. ápr. 08

Nagy költőnk, József Attila születésének évfordulóján, április 11-én tartjuk minden évben a magyar költészet napját. A somorjai Városi Művelődési Központ, a Csemadok Somorjai Alapszervezete és az Aranymetszés – Somorja Kultúrájáért Polgári Társulás idén ismét megrendezi a Villámcsődület és Verskórus elnevezésű rendezvényét, amelyet ez alkalommal a tavaly elhunyt költőóriás, Kányádi Sándor és a 100 elhunyt Ady Endre emlékének szentelnek. A Villámcsődületre 2019. április 11-én, csütörtökön 11.00 órakor kerül sor a VMK előtt, a Szent István téren a somorjai magyar tanítási és nevelési nyelvű iskolák és óvodák tanulóinak részvételével. A rendezvény célja, hogy népszerűsítse a gyermekek és fiatalok körében a költészetet. A közös versmondás egy, a verssel kapcsolatos pozitív élményt hagy a diákokban, érzékenyebbé teszi őket és felkelti e műfaj iránt a kíváncsiságukat.
A magyar költészet napjához kapcsolódik az idén ötven évesKossuth-díjas Kaláka együttes koncertje is, amelynek a Városi Művelődési Központ ad otthont szombaton, 2019. április 13-án, 18.00 órától. Jegyek elővételben a Városi Művelődési Központ jegypénztárában vagy online vásárolhatók a https://mskssamorin.maxiticket.sk/ címen. Jegyár: 5 €.
A szervezők mindkét rendezvényre sok szeretettel várnak mindenkit!

Illusztráció: net

Megszakítás