Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Végéhez közeledik a Gazdasor felújításának első szakasza

2018. okt. 01

Somorja önkormányzata idén tavasszal kidolgoztatta a Gazdasor felújításának tervdokumentációját, amely az utca egészére kiterjed. Ez – mivel komoly beruházásról van szó –, a rekonstrukciót több szakaszra bontja. Kihasználva, hogy a vízművek, az áramszolgáltató, valamint a telekommunikációs vállalat őszre tervezte be a főnyomócső, valamint a lég- és telefonvezetékek földvezetékekre történő cseréjét, a város előkészítette a Gazdasor felső szakaszának felújítását. A munkálatok jelentős része már megvalósult, a múlt hét folyamán az úttest is új aszfaltborítást kapott.
A jövő hét folyamán, 2018. október 8-ától 12-éig a villanyművek kivitelezője eltávolítja az utca felső szakaszán a betonoszlopokat és a légvezetéket. Nagyjából ugyanebben az időszakban a rendelkezésre álló, fennmaradt pénzkeretből megkezdődik a járda rendbetétele, kezdve az utca nyugati végétől. Télen sor kerül a beteg fák kivágására, tavasszal pedig a parkolók és zöld szigetek kialakításával folytatódnak a munkálatok. Mivel a kialakított parkolóhelyek tavasszal újra meg lesznek bolygatva, idén nem kerül vissza a helyére a térkő. Ehelyett a parkolóhelyek kaviccsal lesznek felszórva, s az úttest felől problémamentesen megközelíthetők lesznek. A felsorolt helyreállítási munkálatok hosszabb távon nem fogják akadályozni a forgalom rendjét, legfeljebb egy-két napos útlezárásokkal kell számolni.

Megszakítás