Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Vince elégedett, köszöni a somorjaiak támogatását

2016. aug. 16

A somorjai kenus Farkas Vince bebizonyította kivételes tudását. Felállt a nem a legjobban sikerült hétfői versenyek után és a riói olimpia C1 ezer méteres B-döntőjében a harmadik lett. Ez azt jelenti, hogy összesítve a 11. helyen végzett. A somorjai versenyzővel közvetlenül a verseny után beszélgettünk.

Hogyan jellemeznéd a mai B-döntőt?

– Legfontosabb az volt, hogy felébredtem a rossz álomból. Végre olyan teljesítményt mutattam, amire képes vagyok.

Remekül hajráztál a mai versenyen. Milyen volt a taktikád?

– Úgy mentem, ahogy általában mindig is szoktam. Tudtam, hogy a táv másik fele nagyon erős lesz. Úgy gondoltam, hogy ha 500 méternél nem lesz nagy hátrányom a legjobbakra, akkor jó eredményt érhetek el. Így is lett.

Míg a tegnapi futamokon 4:12-es, és 4:19-es időt értél el, ma 4:04-et. Mit lehet ezekből az időkből levonni?

– Hát a tegnapi eredmények mint egy rossz álom voltak… Ma jobb volt az időm, de nem lehet őket összehasonlítani. Minden verseny más. Más a víz, más a szél. De ha megnézem a mai időket, akkor az én 4:04-em az A döntőben a hetedik helyre lett volna elég. De még egyszer hangsúlyozom, minden verseny más.

Összesítésben a 11. helyen végeztél. Elégedett vagy?

– Nem indult jól az olimpia, a hétfő versenyek nem az elképzeléseim alapján alakultak. Sikerült azonban ezen túltenni magamat és ma megmutattam, mit tudok. Elégedett vagyok. Életem legjobb eredményét értem el. Egy sportoló pályafutása alatt az olimpia a legnagyobb verseny. Az EB és a VB is csak ez után van. Óriási a motivációm, holnaptól a következő olimpiára fogok gondolni és dolgozni.

Mi vár rád a következő napokon?

– Először is rendesen megkajálok. Vége a diétának, dupla adag jégkrémet és pudingot fogok enni… (nevetés). A következő napok? Igaz hogy két  kilóval nehezebb leszek, de szurkolni fogok a csapattársaimnak a kajak – kenu versenyeken és el szeretnék menni más eseményekre is, mint például atlétikára. Részt veszek a vasárnapi záróünnepségen is.

Copacabana?

– Természetesen, nem hagyhatom ki. Úszni is szeretnék az Atlanti-óceánban. Elmegyek a Corcovado hegyen álló Megváltó Krisztus szobrához is. Végül szeretném megköszönni a rengetek támogatást, amit kaptam a somorjaiaktól. Nagyon jól esett, hogy ennyi ember gondolt rám. Köszönöm!!!

14034716_1222072044504771_452370806051352087_n 14022300_1222071317838177_4860534143985473336_n 14021517_1222071864504789_3576511104146533537_n 13921039_1222071887838120_3516323172150297210_n 13912871_1222071664504809_8532989485531251463_n

Megszakítás