Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Zalka Csaba: bronzérem a nagyszülők könnyei mellett

2017. júl. 30

Zalka Csabának köszönhetően Somorja és a KCK örökre beírták magukat a szlovák kajak-kenu történelmébe. A fiatal kajakosunk lett az első, aki junior kategóriában egyesben érmet szerzett a világbajnokságon. Csaba bronzérmet harcolt ki a K1 200 méteren. Bravóóóó!!! Fantázia!!

Csaba, hol értünk utol?

– Az autóban. Úton vagyunk haza.

Azt hittem, hogy valahol ünnepelsz. Fantasztikus eredményt értél el.

– Nem, utazunk haza. Minnél előbb Somorján szeretnénk lenni. Az ünneplésre lesz még idő…

Egy ilyen eredmény után buta kérdés, hogy elégedett vagy-e…

– Természetesen elégedett vagyok! Mindent kiadtam magamból és kiharcoltam a megálmodott érmet. Nagyon nehéz versenyek voltak, erős volt a mezőny. Például a K1 200 méteren öt előfutam volt.

Mire gondoltál, amikor a dobogón álltál a bronzéremmel a nyakadban?

– Az egészéves kemény munka meghozta a gyümölcsét. Mindig korán keltem, naponta minimum kétszer edzettem. Boldog voltam a dobogón. Elérzékenyültem, amikor láttam, hogy nagyszüleim szemei könnyesek voltak a boldogságtól… Ez majdnem több, mint az érem. Épp a családom tagjai a legnagyobb szurkolóim.

Milyen voltak a feltételek Romániában?

– Minden rendben volt. Egy dolgon kívül: csütörtökön és szombaton lagzi volt a hotelunkba. Sokat nem aludtam. Ugyan a fülemet teletömtem vattával, de nem segített… (mosoly)

Utoljára versenyezhettél a junior kategóriában, ez a bronzérem remek pont lett a végére.

– Így van. Jobban nem is végződhetett volna. Köszönöm az edzőimnek és a családomnak, hogy támogattak. Nélkülük nem értem volna el ezt az eredményt. Jövőre az U23-as, vagy a felnőttek között fogok versenyezni.

Vass Géza, edző: ,,Romániában nagyon erős mezőny jött össze. Mindenki itt volt, aki valamit jelent. Sokan kihagyták az Európa-bajnokságot és csak a világbajnokságra összpontosítottak. Megtörtént az is, hogy a valaki az EB-n érmet szerzett, de itt nem jutott be az A-döntőbe sem. A bronzérem fantasztikus eredmény, megérdemelt a kemény munka után. Csaba remek reklámot csinált Somorja városának és a KCK klubnak.“

Megszakítás