Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Zalka Csaba: edzés karácsonykor is

2017. dec. 22

Somorján ismét Zalka Csaba lett a legjobb sportoló. A fiatal kajakozó sorozatban harmadszor hódította el a serleget. Ilyen még a somorja sportban nem volt! Csaba egyébként tegnap nem csak Somorján volt a legjobb. Hanem Pozsonyban is..

Csabi, elárulnád a részleteket?

– A 2017-ben somorjai színekben versenyeztem, de ősszel átigazoltam a pozsonyi klubba. És a fővárosiak ezért már most is rangsoroltak, a város legjobb junior versenyzője lettem. Egy nap alatt két győzelmet értem el… 😊

Az év elején úgy döntöttél, hogy egyesben fogsz indulni. Jó döntés volt?

– Igen. Ki szerettem volna próbálni, mire vagyok képes amikor csak magamra számíthatok. A másik ok pedig az volt, hogy nem találtam  számomra megfelelő párost, akivel labdába tudtunk volna rúgni.

Elégedett vagy a 2017-es évvel?

– Géza bával, az edzőmmel minden megcsináltunk, amit elterveztünk, minden téren javítottunk. Bánt az Európa-bajnokságon a K1 200-on elrontott rajt. Ha jobban sikerül a kezdés, akkor jobb eredményt értem volna el. A világbajnokság nagyon jól kijött. Óriási volt a konkurencia, öt előfutam volt. Végül harmadik lettem, nagyon örültem.

Kinek jár a köszönet az elmúlt hónapokért?

– Mindenkinek, akik mellettem álltak. Főleg a családomnak és edzőmnek Géza bának.

Az év végén szabadod van?

– A szabadságom ősszel volt… Most vagyok a felkészülés közepén, gőzerővel edzünk. Ádám – Éva napján vízre is megyünk. A hagyományos karácsi evezés keretén belül… 😊

Mit kívánsz 2018-ban?

– Főleg egészséget. Ha az meglesz, akkor minden lehetséges. Jövőre már a felnőttek között fogok versenyzeni, az átállás a legnehezebb dolog. Szeretnék a K1 200 méteren sikeres lenni a válogatón és kijutni az U23-as és a felnőtt Európa és világbajnokságra. A csapathajókat majd meglátjuk.

Megszakítás