Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Hazaérkeztek a somorjai éremhalmozók

2018. júl. 30

Mit gondolnak, mennyi érmet szereztek a somorjai kajakosok a világ és európai bajnokságokon ebben az évben? Négyet, ötöt? Nem! Már nyolcnál tartanak!

,,Hát sokat nem aludtam,“ mosolygott Zalka Csaba, aki az U23-as világbajnokságon a szombati bronz után vasárnap tagja volt az aranyérmes szlovák hajónak. ,,Kicsit ünnepeltünk, és már reggel kettőkor indultunk a szófiai reptérre,“ folytatta a fiatal versenyző. ,,Nagyon várom már az ágyat és a pihenést,“ árulta el Csabi. ,,Mi jutott az eszembe, amikor felálltam a dobogó legfelső fokára? A családomra, edzőimre gondoltom. És eszembe jutott a Kerosz is, aki kilencévesen lehozott a csónakházba. És azóta a vízen maradtam,” zárta le mosolyogva Zalka Csaba.

,,Nagyon jó érzés, hogy mind a három világ és Európa bajnokságon érmet szereztem,“ árulta el Linka Tibor. ,,Pihenni fog az következő napokban, aztán elkezdem a felkészülést a felnőtt világbajnokságra,“ tette hozzá Tibcsi.

Hogyan jött össze a nyolc érem? Június elején a belgrádi Európa – bajnokságon Szlovákia egy érmet szerzett. A kajaknégyes az ezer méteres versenyen második lett. A hajóban Linka Tibor és Jakubík Gábor ültek. A junior és U23-as Európa bajnokságon három arany került Somorjára. Linka Tibor két számban (K2/1 000 m, K4/500 m), Zalka Csaba egyben (K4/500 m) lett első.

A hétvégén pedig jött az újabb három érem! Most Zalka Csaba állhatott fel kétszer a dobogóra (arany-K4/500m, bronz-K1/200 m), Linka Tibor pedig ezüstöt szerzett a K2/1000 m-es távon.

Egyelőre négy aranyunk, három ezüstünk és egy bronzunk van. És még nincs vége. Augusztus végén lesz a felnőtt világbajnokság, melyen valószínű Jakubík Gábor, Linka Tibor és Zalka Csaba is fog indulni!

Megszakítás